Nem minden képernyő ugyanaz

​

Sokszor úgy beszélünk a képernyőidőről, mintha egyetlen egységes dolog lenne. Pedig nagyon nem mindegy: passzív vagy aktív élményről van szó, egyedül vagy közösen történik, reklámok és algoritmusok sodorják-e a gyermeket, vagy emberi kapcsolódás kíséri az élményt.

 

A technopesszimista megközelítés gyakran minden digitális jelenlétet veszélynek lát. A technooptimista nézőpont pedig sokszor automatikusan fejlesztő lehetőséget feltételez. A valóság valószínűleg a kettő között van. A ChildTech antropológia szerint ez az állapot nem egyszerűen technológiai, hanem kulturális is. A gyermek digitális élményei ugyanis részt vesznek a világértelmezés kialakulásában.

 

A blogban hivatkozott  tanulmányunk terminológiai rendszere például külön fogalomként írja le az „algoritmikus kultúraközvetítést”, amikor a platformok nemcsak megjelenítenek tartalmakat, hanem kiválasztanak, ajánlanak és előnyben részesítenek bizonyos mintázatokat.  Ezért fontos a „digitális kapuőrség” szerepe is: vagyis az a tudatos felnőtt jelenlét, amely segít szűrni, értelmezni és emberközpontúan keretbe helyezni a digitális élményeket.

 

A gyermeknek nem önmagában a képernyőre van szüksége, hanem a kapcsolódásra. Lehet egy digitális mese hideg és magányos élmény. és lehet közös beszélgetés, játék és nevetés kiindulópontja is. Talán ezért nem a tiltás és nem a kritikátlan elfogadás a legfontosabb út, hanem a tudatos kísérés. A gyermek ugyanis nem technológiát tanul elsősorban, hanem világot.

​

Kis kezek, nagy algoritmusok - az MI támogat, az óvodapedagógus kísér.

​

A poszthoz kapcsolódó blog : https://www.okosovoda.com/post/gyermekek-algoritmusok-%C3%A9s-kult%C3%BAra-hogyan-tanulj%C3%A1k-ma-a-vil%C3%A1got-az-%C3%B3vod%C3%A1sok